Hideg van... Csütörtük és hideg van. Az öröknaptáramat forgatom, de nem kapok választ a kérdéseimre. Talán nincsenek is kérdéseim. A tegnapi film kivette belőlem az ideget. Most Gyöngyvér szól, nem vagyok szomorú, sem kedvetlen, csak lefáradt, idegileg, szellemileg, mindenhogy. Kezdődik egy újabba nap, de legalább boldogabban indul, mint vártam. Megtaláltam sötétebb énem búskomor megtestesítőjét. Egy lány. Egy goth darkos lány, aki szeret a temetőben fényképezni. Kiírta az érzéseit és ezzel meghatotta kicsi szívemet. Még most is a hatása alatt vagyok és ami a legrémisztőbb, a temetőbe kívánkozom én is. Nem mint ottlakó, hanem mint ki érdeklődve megtekinti az ősök földi maradványainak és bölcsességüknek emelt emlékeket. Annyi ember, annyi tudás... És most egy kicsit sem tudnak átadni. Szájuk hideg, míg a szél szavával hűvös gondolatokat suttognak füleimbe. De hiába állok ellen, az elmúlás lassan és biztosan tart felém. Ezért húzok fel vidám színeket. Legalább elfeledtetik velem, hogy egyszer majd örök sötétségbe kell burkolóznom. Szemeim hűvösen merednek majd a koporsó fedelére. Kiráz a hideg ha rá gondolok.